Gasztro-t(r)ippek

2019\01\23

Pho & Pad Thai - Hollán Ernő utca

Zimankós szombat délután alkalmával beugrottunk a Jászai tér közelében található pho-s helyre. Jókat olvastam róla, gondoltam kipróbálom.

Első belépéskor tele volt a hely. Egy darabig álldogáltunk a pult mellett, amikor a pincér megkérdezte, mire várunk. Mondtam, egy asztalra, aztán a konyha felé mutatott. Nem esett le, hogy két helyiség van egymás mellett, de a kisebb, ami a konyhán keresztül (?) közelíthető meg, kevésbé bizalomgerjesztő. Ott van a zöldséghűtő, további zöldségek ládában a bejárati ajtó melletti lépcsőn pihennek, fűtés elég korlátozott. 

Kezdésnek kértem egy garnélás nyári tekercset, amit gusztusos darabokban tálaltak, finom chilis halszósszal. Sajnos a tekercsben alig lehetett észrevenni a garnélát, a sok zöldség (főleg káposzta, talán) dominálja az ízt. Egy kicsivel több szósszal rendben el lehet fogyasztani, de a Funky Pho-ben evett nyári tekercseket visszasírom.

Pho levesben kétféle méret van, kis és nagy adag, kihozva nem látszik nagy különbség a kettő közt, árban viszont +500 forintot jelent. Első ránézésre elég sűrűnek tűnik a leves, marhahúsosat kértem, rendben meg volt főzve a hús, tartalom tekintetében nem lehet panasz. Mellé csak citromot és ecetes fokhagymát adtak, hiányzott a chili, csak a szokásos szószos flakon volt az asztalon.

Az alaplé intenzitása nekem nem ütötte meg más helyek ízvilágát, nem volt kifejezetten testes, se kiemelkedő, de kezdő pho fogyasztóknak ajánlható, ha még csak ismerkednek Ázsia kulináris élvezeteivel :)

Egy blog bejegyzést olvasva kicsit elbizonytalanodtam, hogy mennyire eltérő íz élménnyel találkoztam más vendégekhez képest, de hát úgy tűnik, nem vagyunk egyformák, az ízlések is különbözőek. Én már ettem máshol jobbat, finomabbat, csípősebbet jobb áron, szóval azt hiszem, ide nem fogok visszatérni repetázni.

vietnámi pho

2018\12\11

Hai Nam Bistro

Újabb blog bejegyzés egy már tesztelt helyszínről.

Úgy tűnik vannak már kedvencek, ahova mindig vissza-visszahúz a szívem :) Plusz a második rendelésnél összezavarodtam, mert nem volt a levesemben babcsíra, amin elgondolkodtam, véletlen maradhatott-e ki vagy esetleg más hússal rendeltem, ezért változhatott az összetevő.

Természetesen ez utóbbi magyarázat volt a helytálló. A forrázott hátszínes verzióban nincs babcsíra és petrezselyem (díszítés?), a lábszárral készült pho viszont tartalmazott minden finomságot.

Szóval ha valakinek hiányozna a babcsíra, kérje lábszárral a levest, minden ízében remek így is úgy is, csak ne érjen minket meglepetés :)

Egyéb változás nincs, továbbra is remek itt a leves, főleg a tészta, de a sült banán is tesztelve lett, nem érdemes kihagyni, csak akkor jobb kisebb adag levest kérni, hogy könnyebben lecsússzon utána a desszert.

Ajánlott időszak 17 környékén érkezéssel, úgy vettem észre, hogy ilyenkor már könnyebb szabad asztalt találni, 16-kor még volt egy kisebb sor, de negyedóra várakozás után akkor is sikerült leülnünk. Ha valakit zavar, hogy sokan várnak az asztalára és nem tud nyugodtan enni, mindenképpen a 17 órát lőjje be érkezésre.

étterem vietnámi pho

2018\10\18

Hai Nam Bistro

Az ALLEE-val szemben az Október huszonharmadika utcán két pho-levesező hely is található egymás mellett.

Legutóbb, amikor a Hai Nam-mal próbálkoztunk (egy szombat délután), csúfos kudarcot szenvedtünk. Mint korábbi bejegyzésemben taglaltam, sajnos asztalfoglalás nincs, vagy kivárod a sort vagy átmész a szomszédos Pho36 nevezetű helyre, ami szintén minőségi pho-t készít, szóval nincs ok az aggódalomra, ha véletlenül nem találnánk szabad asztalt a Hai Nam-ban, nem maradunk pho nélkül :)

Én kivételesen Jókuti "Világevő" András gasztroblogger véleménye alapján tekeredtem nagyon rá a helyre, szóval muszáj volt legalább egyszer megkóstolnom az Őáltala dicsért pho-t.

Nem is csalódtam, tényleg szuper íze van a levesnek. Sajnos helyi összehasonlítási alapom nincs, még (!) sose jártam Vietnámban (de ami késik, nem múlik)! Nagyon guszta az extra hozzávalók tálalása, külön öröm, hogy az ecetes fokhagyma nem csípő, a szószok és a chili paprika külön tálkában kapott helyet, így tényleg mindenki a saját ízlése alapján tudja "feljavítani" a levesét. Az asztalon további Sriracha chili szósz áll rendelkezésre azoknak, az igazán erős élményre vágynak :)

Elsőre az hittem, sok lesz a tészta, de meg tudtam vele birkózni, kis étkűeknek pedig van kis adag is, bár a menün nincs feltüntetve, a pincér tőlem megkérdezte, szóval bátran kérjünk azt, ha a nagyot nem bírjuk, vagy mást is megkóstolnánk.

Bankkártyás fizetésre is van mód, ezt majd fogyasztás végén a pultnál kell intézni.

Szóval menjetek, kóstoljátok, de ha nem lenne épp szabad asztal a Hai Nam-ban, ne keseredjetek, a Pho36 is tökéletesen jó egy forró pho elfogyasztására :)

étterem vietnámi pho

2018\05\22

Funky pho

Múlt héten volt szerencsém nyerni két fő részére pho levest az egyik kedvenc helyemre, a Funky pho-be.

Vittem magammal kedvenc pho-fogyasztó barátnőmet, és együtt teszteltük a hátszínes verziót. Megnyugtatásképp jelezném, hogy ismét nem csalódtam. Korábban a lábszáras levest kóstoltam, az is  remek volt, a hátszín is tökéletes ízélményt nyújtott.

Igazából elég nehéz sokadik kóstolás után tételesen körülírni, hogy pontosan mitől jó (vagy sem) egy pho-levesben, lévén nem vagyok felkent gasztroblogger vagy étterem-kritikus és sajnos még nem kóstoltam az eredeti levest Vietnam nyüzsgő streetfood egységében, szóval csak olyan apróságokat tudok kiemelni egy ételnél, hogy nekem mi jött be és mi nem :) Természetesen ez mondhatni teljesen szubjektív dolog, lehet, hogy amitől én elájulok, az másnak nem ízlik, de a Funky Pho esetében (a neten fellelhető kritikák alapján) azt mondhatom, hogy megegyezik a fogyasztók többségének a véleménye, hogy ez a hely remek ételeket készít.

A helyszín (Mozsár utca) még mindig nagyon szűkös, csak bizakodni tudok, hogy a felkapottsággal egyenesen arányosan fog bővülni a hely négyzetmétere. Szombati érkezéssel (vasárnap sajnos zárva vannak!) 14 óra környékén nem volt szabad asztal, de azért kikértük a leveseket. Szerencsénkre a mentás limonádé (ismételten remekül összerakott kis üdiítő) kortyolgatása alatt felszabadult egy asztal, ahol kényelmesen várakozhattunk adagunk elkészültére.

Barátnőm nagyobb adagokban rajong a csípős dolgokért, szóval Ő a pultra kirakott összes adalékot végigkóstolta a levesbe pakolva, én beértem egy kis csípőspaprikás szószban úszkáló fokhagyma darabkákkal és egy csepp chili szósszal, így legalább meg volt a kimelegedés érzete is, de el is tudtam fogyasztani a levest nagyobb szenvedések elkerülése mellett. Mindig jó az, ha a vendég maga tudja szabályozni a csípősség faktorát, erre itt minden lehetőség megvan.

Plusz kis ecetes répa adalékban a leves mellé vagy a levesbe, üdítő különlegesség. A nyári tekercsük (vietnami halszósszal) pedig szerintem verhetetlen. Ezt most nem tudtunk enni, mert a nagyadag (normál?) leves pont elég volt ebédre.

A képért köszönet a Funky pho kedves kiszolgáló hölgyének!

vietnámi pho

2018\04\19

Lam Anh Pho

A Blaha Lujza tér szomszédságában eldugva bukkantunk rá a Somogyi Béla utcában erre a kifőzdére emlékeztető helyre.

A külcsín-beltér ne tévesszen meg senkit, az ételek messze meghaladják az első benyomás után fogyasztókat.

A helyiek kedvesek, étlapot kapunk, az asztalnál veszik fel a rendelést, szóval a kiszolgálás éttermi. Ketten levest ettünk (fél adagot!), harmadik fő nem merte kipróbálni a levest. Ennek ellenére kapott egy kis csészényi kóstolót, ami igazán kedves gesztus és meggyőzte a kétkedő vendéget, hogy itt igenis érdemes pho-t enni.

Minden úgy érkezett, mint a nagykönyvben, babcsíra és a fokhagyma külön tálkában, csak az a fránya chili maradt ki a fokhagymás szószból, de szerencsére minden asztalon találni külön csípős szószt, úgyhogy azért mégse kell annyira kétségbeesni.

A hely megér egy járást, futtában többen elvitelre ugrottak be a helyre, üres asztal is pont szerencsénkre akkor szabadult fel, amikor beléptünk, szóval a vendégek számára alapozva mindenkinek javaslom, aki a környéken jár.

Hamarosan új helyeket kéne keresnem, mert a végén úgy fog festeni a blog, mintha csak ázsiai éttermekbe járnék :)

vietnámi pho

2018\04\19

Good Morning Vietnam

Szombaton hirtelen ötlettől vezérelve beugrottunk a Good Morning Vietnam-ba, mert a WeloveBudapest blogon a 6 legjobbb pho levesező hely közt említették, és kíváncsiak lettünk rá. El van azért dugva rendesen a belváros szívében, sok embert se tud egyszerre hellyel kínálni, de azért mégiscsak említésre méltó kis hely.

A pincérek szuper kedvesek, a tálalás is igényes, szóval egyetlen gondunk akadt csak, a mennyiség. Mindig félve írom le, hogy a féladag hiánya picit mindig megijeszt, és sajnos itt is kifogott rajtunk az 1 literes leves. Én még csak-csak megküzdöttem a tartalommal, de barátnőm sajnos a tészta rengeteget hátrahagyva inkább csak a húst és a lét lapátolta be. 

A levesek előtt megosztozkodtunk két tavaszi tekercsen, ha már ázsiai helyen járunk valamelyik tekercset (tavaszi/nyári) mindenképpen meg kell kóstolni, ez alap. Itt nagyon szépen meg volt felezve mindkét tekercs, nagyon gusztusosan nézett ki, az ízre se lehetett panaszunk. Egyetlen dolgot hiányoltam, MÉG TÖBB BABCSÍRÁT (kevesebb tésztát) a levesbe :)

A leves is ízletes volt, a kötelező chilis-fokhagymás kísérő szósz is rendben volt, megadta a leves pikantériáját.

Kártyával, készpénzzel lehet fizetni és még kajaszagúak se lettünk :)

étterem vietnámi pho

2018\03\20

Pho 36 (Budapest)

Szombaton (2018.03.17.) ismét tervbe vettük, hogy pho leves kóstolóba megyünk. Elsősorban a Hai Nam Pho Bistro lett volna a cél, de sajnos nem fogadtak foglalást, és a helyszínen felgyűlt fogyasztók és várakozók száma alapján úgy döntöttünk, ezt a helyet most kihagyjuk, de (!) szerencsénkre nem kellett lemondani a vietnámi ízekről, mert rögtön a következő ajtó egy másik pho-s helyszínre nyílt, ahol volt hely is hetünknek, kényelmesen, összetolt asztalokkal. 

A kiszolgálásra nem lehet panasz, maximum, hogy a helyi hölgy nehezen beszélte a magyart, de az étlap sorszámai alapján mindenki tökéletesen le tudta adni a rendelését. Kis- és teljes adag itt is volt, ezt mindig kiemelem, mert jó, ha több mindent szeretne az ember kipróbálni.

A nyári tekercs nálam még mindig a Funky Pho-nél a kedvenc, ott kétféle szószból lehet választani, továbbá van csirkés, sertés, tofu "töltelék", itt "csak" mogyorószószt hoztak hozzá és rák volt a töltelék. Az asztalon persze volt szójaszós, halszósz, chili, ezekből ki tudtam egészíteni a tekercseket.

A pho leves finom, nem túl karakteres de élvezet enni, nincs benne túl sok tészta, de így is nagy adag (a kis adag), el lehet vele telítődni. Kísérőnek kaptunk hozzá fokhagymás-chili lét, csípős szószt (ajvárra hasonlít) és lime-szeletet. Tehát mindenki igény szerint ízesítheti levesét.

Alapvetően nekünk picit kiesik a XI. kerület, de előnyére szóljon a helynek, hogy nincs tömeg (ami nem azt jelenti, hogy rosszak lennének az ételek) és a fizetésnél senkitől nem fogadtak el borravalót (látszik, hogy nem magyar vendéglátósok)... :)

étterem vietnámi pho

2018\03\05

Wokame (bezárt)

Szombaton (2018.03.03.) ismét a Wokame-ban kötöttünk ki, mint megszokott minőség ebben a csípős hidegben. Gondoltuk egy forró leves nem eshet rosszul, és ismét nem csalódtunk. Az egyik kedvenc levesező helyem, a ramen és a pho verhetetlen. A másik kedvenc a Funky Pho, egyetlen negatívuma a Mozsár utcai helynek, hogy bazi pici, amúgy hangulatos csak mindig izgulok, hogy lesz-e hely a gyerekméretű asztaloknál vagy bárszéken kell egyensúlyoznom :) 

Szóval Wokame: az étterembe belépve asztalok és egy látványkonyha tárul a szemünk elé, a félgalérián további vendégekkel. Erős plusz, hogy a látványkonyha ellenére semmiféle étel szag nincs a helyiségben, nem kell aggódni a ruhánkért vagy a hajunkért. A felszolgálók rettentően kedvesek, figyelmesek, erre se lehet panasz.

A pho leves: enyhén csípős jelzéssel szerepel az étlapon, ami mellé kísérőnek adnak egy fokhagymás-chilis halszószt, amit a levesbe öntve emelhetjük a csípősség fokozatát szerintem még fogyasztható szintre, de aki nincs oda a csípős dolgokért, az kísérő nélkül is elégedett lesz. Az arányok és az ízek tökéletesek, nincs túltolva tésztával a leves, szóval mindene remek. Előny, hogy van kis és nagy adag, én az előbbit választottam, mert még terveztem egy kis sushit kóstolni, így egyben az egész rendben volt.

Egy kis desszert becsúszott a páromnál, csokis tekercs kókusz fagyival, nem épp egy téli eledel, de a tekercsek melegen érkeztek, ez a választás mellett szólt :)

Aki a Király utca - Nagymező környékén jár, ne hagyja ki ezt a szép és finom helyet! :)

 

étterem vietnámi

2018\02\27

MONYO Tap House

A szombati vietnámi vacsora után gondoltuk beülünk valahova levezetésként, és a régi emlékek (meg a hely közelsége) miatt betértünk a MONYO-ba. Néhány éve jártunk itt utoljára, akkor egy kellemes kis kocsma képe tárult elénk, ami azóta csak az itallapban változott meg.

A berendezés kb. ugyanaz, kivéve, hogy az utcára "felállítottak" egy ponyvás plusz teraszt, ahol max. kabátban lehet megmaradni, a mennyezetre rögzített 2 db fűtőalkalmatosság kevés sajnos a pulóverben ücsörgéshez.

Az italok ára viszont megugrott, főleg, hogy csak helyi kézműves söröket csapolnak, egyszerű klasszikusokat (500 Ft/korsó áron) egyáltalán nem találni náluk. Az árakat figyelembe véve viszont kellemetlen azzal szembesülni, hogy pincér kiszolgálás nincs, csak annyiban, hogy a srácok (akik amúgy igazán kedvesek) leszedik az asztalról az üres poharakat. Tehát marad a pultnál rendelés és elszállítás, ami egy nagyobb baráti társaságnál egy kicsit nehézkes mind a fizetés, mind a rendelés asztalhoz vitele szempontjából. Részemről a pultnál rendelés/fizetés effektusa úgy él bennem, mint egy diákkocsma sajátossága, ami nem fér össze a 800-1200 Forintos sörárakkal.

Aki kézműves sör rajongó, annak nagyon ajánlott a hely, aki az egyszerű(bb) márkákat kedveli és nem a gourmet-ság, hanem a kocsma-élmény miatt tér be egy ilyen egységbe, annak majd ajánlok más helyet (ahol többféle sörkorcsolya is van kísérőnek).

Azt hiszem az emlékét megőrizzük, de többet nem jövünk ide vissza.

http://monyo.hu/kezmuvessorok

kocsma söröző

2018\02\27

Halkakas halbisztró

Pénteken (2018.02.23.) egy vegetáriánus barátnőmmel találkoztam és kihívás elé állítottam magam, hogy találjak egy jó helyet a belvárosban, ahol nekem se kell zöldséget rágcsálnom, és Ő se fog könnyes szemmel marhapogácsák mellett kávét szürcsölni :) Jókat hallottam a Halkakasról (nyilván, pozitív kritikák nélkül nem is vinnék külföldről hazalátogató barátot sehova), és a vegánokat kivéve mindenkinek ajánlott a halfogyasztás, szóval erre a helyre esett a választásom. Nem is tettük rosszul, hogy ide jöttünk be késői ebédre, mert igazán kellemes élmény volt. Részemről egy halgyros  tál volt a cél, barátnőm halas quesadilla-t választott, mindketten rám elégedettek voltunk mind az ételekkel, mind a kiszolgálással, a hely hangulatát nem is említve... A kávé mellé még egy mákosgubás puding is befért meggy szósszal, ami igazán üdítő volt, csak úgy harapni lehetett a gyümölcsöt a pudingon!

Aki jó halas helyet keres, mindenképpen próbálja ezt ki, nem fogja megbánni!

https://welovebudapest.com/2017/12/18/uj-helyszin-regi-mentalitas-megnyilt-a-halkakas-a-dohany-utcaban/

süti beállítások módosítása